A Meseház története

Gyurján János vagyok, a Karácsonyi Meseház megálmodója.

De talán pislantsunk vissza a múltba.

2009 – et írunk, amikor az az ötletem támad, hogy feldíszítem életem párjának családi házát. Akkor még csak az ereszcsatornán lógtak a fények.

Majd 2010-2011 – ben szereztem be olyan szarvasokat, illetve akril figurákat, amilyeneket a környéken még nem láttak. A fákra is kerültek égők, kisebb mesevilágot hoztunk létre és a településről is egyre többen kezdték felfedezni.

2012 – ben még több különlegességet sikerült beszerezni, ami szintén vonzotta az embereket. Ekkor volt , hogy a megyei újság fotósa elnevezte csákánydoroszlói Las-Vegasnak. Majd a hírek hallatára a környékbeli településekről érkezve többen bekérezkedtek az udvarba fotózkodni.

2013 – tól fokozatosan egyre több és látványosabb elemek kerültek ki és már az udvar is látogatható volt.

2018 – ban családi okok miatt kimaradt egy év.

2019 – ben volt az igazi áttörés, a nyitás napjára kisebb tömeg torlódott fel a házunk előtt, vajon milyen újdonságokkal térünk vissza. Ekkor döntöttük el, ezt bizony folytatnunk kell. Ez már több mint egy hobbi. Rengeteg embert érdekel, és nagyon sokaknak tudunk örömet okozni, egy kis melegséget varázsolni a szívükbe. Találjunk ki a helyhez méltó nevet. Ekkor alakult meg a Karácsonyi Meseház !

2020 – ban sajnos megint nem tudtunk megnyitni.

2021 – ben nagyobb területen lett megrendezve. Fa járatokon és hidakon közlekedtek az ide látogatók, itt került bemutatásra a 22 négyzetméteres maga nemében egyedülálló betlehem .

2022 minden várakozásunkat felülmúlta. Rengeteg újdonságot mutattunk be, 11 méter magasból hullott a hó, természetesen fényből. Ekkor bővítettük ki a mozgó állat gyűjteményünket. Hihetetlen érzés volt hogy ennyi embert érdekel és kíváncsiak ezekre az attrakciókra.

2023 – ban nagy ambíciókkal indultunk neki ennek az évnek. Még többet szerettünk volna adni az idelátogatóknak. És ahogy szoktam mondani „múljuk felül a tavalyit”. Ezt sikerült elérni.

2024 – ben új fejezet kezdődött. Úgy döntöttünk, hogy a tizenötödik alkalommal egy különleges helyszínt fogunk választani. Így lett a körmendi Batthyány-kastély udvara és kiállítóterme.

Meglepetést meglepetésre halmozva meglepve Körmend város lakóit nyitás napja hajnalán kihelyeztünk egy KÖRMEND feliratot, melyről csak mi készítők tudtunk. Nagy öröm és büszkeség volt, hogy mi díszíthettük fel a város főterét, és mi terveztük és készítettük el a Maria Immaculata szobor korona világítását. Valamint plusz meglepetésként 80 darab oszlopdekorációt is tettünk a város főbb utcáinak villanyoszlopaira.

Nagyon jó érzés volt olvasni a rengeteg pozitív kommentet és megannyi elismerést.

Úgy döntöttünk, hogy a 2025 – ös évet is ide tervezzük megannyi újdonsággal.

Találkozunk idén is 2025.11.29 – 2026.01.04.-ig 17:00 és 20:00 között.
A körmendi Batthyány-kastély udvarán.